Az elmúlt években több alkalommal is részt vettünk kisebb-nagyobbborversenyeken, ahol elégedettek voltunk az elért eredményekkel. Több alkalommal is ott csillogott a nyakunkon az ezüst és a bronz medál, ezenfelül nemegyszer sikerült „felállnunk” a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára.

          Azonban 2018-ban elérkezetnekláttuk az időt, hogy ne csak mi menjünk más falakba, városokba borversenyekre, hanem nálunk, Egyházkarcsán mutassák meg és méretessék meg magukat a környező községek borászai. A társaság 7 éves fennállása óta sokat gondolkodtunk, tervezgettünk, hogy miképpen lehetne megszervezni egy színvonalas borversenyt. Először a helyszínt kellett kiválasztanunk, ami nem is lehetett máshol, mint az egyházkarcsai kultúrházban, amelyet az alkalomhoz illően fel is díszítettünk. És ha már versenyről beszéltünk, akkor neves és elismert borászokat kellett meghívnunk a zsűri tagjai közé. Mivel a korábbi években szoros baráti és üzleti kapcsolatot ápolunk a villányi borásszal, Polgár Zoltánnal, ezért Őt kértük fel elsőként egy ilyen nemes feladatra. Egyidejűleg Ő töltötte bea szakmai zsűri védnöke szerepét is. Továbbá meghívtuk a bíráló bizottság asztalához a nagymegyeri származású Garai Jánost, a társulásunk egyikvezetőségünk tagját, Parcer Ivant, a Bartal Családi Pincészet tulajdonosát, Bartal Lászlót, valamint Miklós Gábort, Patasi Ferencet és SiheľskýŠtefant is.

          Szerettük volna, hogy az I. borversenyünk kimagasló legyen, ezért elhívtuk a környékbeli és a határon túli híres fellépőket. Az esti kulturális program bevezetőjeként a 2007-ben alakult Vásárúti Dalárda népdalkör lépett a színpadra. A formáció magját számos sikert megért vegyeskar férfi tagjai alkotják. Fontosnak tartják főként azon magyar népdalok közvetítését, melyeket a Csallóközben az elődök hagyták ránk örökségül. Az előadás során megcsillogtatták tehetségüket nemcsak az énekben, de a különféle hangszereken, tekerőn és tökciterán is ámulatba ejtették a hallgatóságot.

          A második nap a tápláló reggelivel jóllakva útnak indultunk és két középkori kőváros, Pals és Peratalladafelé vettük az irányt. A települések a látványos katalán vidék igazi gyöngyszemei. A hegycsúcsra épült faluból lenyűgöző panoráma tárult elénk. Macskaköves utcák labirintusa vezetett fel minket a jó állapotban megmaradt kastélyhoz és kilátótoronyhoz. Zoltán ismét ámulatba ejtett minket a szerteágazó és szórakoztató szaktudásával, ugyanis tájékoztatásával bepillantást kaptunk a történelem viharait túlélt kővárosokba és néhány furcsaságot is megosztott velünk. Szemet gyönyörködtetőek voltak a települések, de már nagyon vártuk, hogy lehűtsük magunkat a nyári forróságban. A Földközi-tenger kék hullámai révén sikerült felfrissülnünk. Volt, aki inkább valamelyik árnyas teraszon oltotta szomját, beszélgetett barátaival, mások tovább rótták a virágokkal és bokrokkal díszített kőfalak mentén az utcákat. Az ismeretszerző nap után jól esett a vacsora és a táncos szórakozás.

          Kirándulásunk félidejében Guardiola de Font-Rubí-ban betekintést kaptunk egy kedves és családi pincészetbe. A mór sofőrünk jóvoltából megérkeztünk a Bodega MiquelJané-ba, a szőlészetbe. A gyönyörű szemű szőlők, a mindennapi használatú prések és a finom borok tárolására alkalmas tartályok megtekintése után borkóstolóval vártak minket. A könnyed és aromás isteni nedű elfogyasztása után laktató ebéddel is megkínáltak, amelyhez csodásan passzolt a ház bora. A délutáni órákban visszatértünk a szállodánkhoz, és este a vidám és kedélyes társaság elfogyasztotta a vacsorát, amire ekkor sem lehetett panasz.

          A negyedik napon eléggé szokatlan dologra ébredtünk, ugyanis felhők gyülekeztek az égen, ami roppant különös május legvégén Katalóniában. A szervezők hosszú programot terveztek erre a napra is. Kezdetnek autóbusszal elmentünk a Montserrat misztikus, legendákkal teli sziklái közé.Az Istenek nem voltak kegyesek hozzánk, mivel többször is eleredt az eső, de a csoportot ez sem riasztotta vissza. A hegy nevezetessége egy bencés apátság, aholmegtalálható a montserrati fekete szűz gyermekével, akit csak „LaMoreneta”-ként emlegetnek. Kovács Zoltán most is elmondta a helyszín és a nevezetességek történetét. Elmesélte, hogy a szobor 718 környékén került ide, hogy megvédjék a mórok támadásától, de ez később eltűnt. A megtalálása rejtélyességét is megosztotta velünk, amikor is megtudtuk, hogy egy nyáját legeltető pásztor fényt látott és énekszót hallott a hegy belsejéből. A Szűz Máriát és a fején koronát viselő gyerek Jézust ábrázoló kegyszobrocskát a legenda szerint Lukács evangélista faragta, és maga Szent Péter hozta a sziklák közé Krisztus születése után 50 évvel. A csúcson mára elhagyott kunyhók állnak, ezek régebben a világtól elzárkózottan élő szerzetesek lakhelyei voltak. Azonban ezzel még nem ért végett az eseménydús nap. Egy patinás borászat, a Torre del Veguervárt ránk, ahol egy arisztokratikus parkban vendégül láttak minket. A pincészet tulajdonosai meghitt barátságban álltak a modern művészet sajátos személyiségével, Salvador Dalíval. Erről is meghallhattunk néhány történetet, de a hegy leve kedvelői inkább az elsőrendű borok felé kacsingattak. Fantasztikus sajtok majszolása közben megkóstoltunk a borokat. A legvégén pedig egy sajátos, habzó borral kínáltak, amely egyedülálló élménnyel zárta ezt a hosszú és kalandos, de egyáltalán nem fárasztó napot.

          Az ötödik napon a finomabbnál finomabb reggeli fogások elfogyasztása után elindultunk, hogy meglátogassuk talán az egyik leghangulatosabb várost, Gironat. Volt időnk megnézni a város fő attrakciójának számító varázslatos katedrálist, amelyet 90 lépcsőfok megmászása után mindenki gyönyörködhetett a látványban. A forró májusi napon a lépcsőzés után a katedrális hűvöse igazi felüdülést jelentett mindannyiunk számára. Ezt követően a megnéztük Girona első városfalait, amelyet, mint azt megtudtuk a rómaiak építették. Ezek a falak számos támadástól védték meg a várost az elmúlt évszázadokban. Ha már Gironában jártunk, akkor el kellett mennünk Európa egyik legnagyobb és legépebb állapotában fennmaradt zsidónegyedébe, amely számos felfedeznivalót tárt elénk.

Már majdnem elmúlt a nyár, de ránk még várt egy kirándulás. 2018. augusztus 9.-tól vette kezdetét a Dél-Csehországban megszervezett utazás, ahol augusztus 12.-ig sikerült minden eltervezett látványosságot és sörkóstolót bebarangolnunk.

            Az indulás reggelén az egyházkarcsai kultúrház előtt várakozóautóbusz sofőrje, Gódány Csaba vidáman köszöntötte a társaságot, és biztosította számunkra a komfortos és légkondicionált utat. Mikor mindenki elfoglalta a kényelmes üléseket, akkor Méhes János köszöntötte a társaságot és röviden ismertette a kirándulás megállóit. A hajnali kimerültséget rövidesen felváltotta a kellemes beszélgetés, az átélt eseményes és vicces történetek elmesélése, és az ásítozásokat leváltotta a vidám kacagás. Nem kellett sokat várnunk, hogy kikukucskáljon a férfiak táskájából a bátorító szíverősítő, és még felszabadultabban törtek fel bennünk az emlékek. A közel 350 km-es, 6 órás buszozás a kisebb-nagyobb megállókkal tarkított út kibírható volt ilyen remek és vicces társaság kíséretében. Délután végül megérkeztünk České Budejovicébe, aholmár az autóbuszból kitekintve is tudtuk, hogy a gyönyörű várost érdemes lesz bejárnunk.

A város szívében elhelyezkedő Hotel Klika szállásunkat elfoglaltuk,amely közvetlen kilátást biztosította Moldva folyó leágazására. Egy kis szállodában eltöltött pihenő után készen álltunk, hogy magunkévá tegyük a várost. A magyar idegenvezetőnkkel, Horváth Tibor közreműködésével egy kellemes, de ismeretszerző sétában volt részünk. Még mielőtt belemerültünk volna a metropolisz nevezettességeibe, először röviden, de velősen bemutatta ČeskéBudejovicét: a százezer lakossal rendelkező város Dél-Csehország legnagyobb városa, amely szabad királyi városként tett szert pompás épületeire.

           A nagyméretű szobák falain megtekintettük az értékes faliszőnyegek legnagyobb gyűjteményét, amely között 1600-as évekből is származik. Akár egy rövidke elbeszélést is írhatnék a várkastélyról, hiszen olyan csodálatos és kolosszális, de ezt inkább mesélje el a csoport, hiszen egy jó bor társaságában könnyebben felszínre kerülnek a szép emlékek. A könnyed ebédet a Budvarka sörgyár éttermében fogyasztottuk, majd végre elérkezett az idő, amire mindenki várt, a BudějovickýBudvarvagy, ahogy nálunk és világszerte is inkább a német nevén, Budweiserként ismerik. Volt alkalmunk megnézni egy ilyen sörfőzde munkafolyamatát, és természetesen nem maradhatott ki a kóstolás sem. A poharainkat megtöltötték a 700 éves recept alapján készített különféle sörökkel. De nem csak inni mentünk, hanem sok mindent megtudtunk Dél-Csehország borostyán színű nektárjáról. A folyékony kenyér ízlelgetése után visszaindultunk a szállásunkra és egy rövidke pihenő után barátságos csevegés közben elfogyasztottuk a vacsorát.

          Dél-Csehországi kirándulásunk harmadik napján egy bájos kisvárost térképeztünk fel, amelynek történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökség része. Prága mellettČeský Krumlov Csehország egyik leglátványosabb turisztikai célpontja. És valóban méltán megérdemelte a megtisztelő címet, mivel a városka egyszerűen olyan, mintha egy mesekönyv lapjai keltek volna életre. Csodálatos természeti környezetben helyezkedik el: dombokkal ölelt völgyben, a Moldva kanyarulatának partján, a kanyargó folyó partján piros tetős házikók és szépen felújított régi épületekkel teli város, egyszerűen meseszép volt. A szűk utcácskákon járva, az ódon épületeket látva az a képzetünk támad, hogy itt a középkorban megállt az idő, minden állandó, nem változik semmi.A városi sétánk során kitérőt tettünk az óváros felé, hogy megnézhessük több nevezettességet is. Az első megállónk a Szent Vitus-templom volt, amely során Krumlov egyik jelképszerű épülete tárult elénk. Horváth Tibor idegenvezetőnkből ismét áradtak az információk felénk. Ennek köszönhetően, bár a templom belső világát nem tudtuk megnézni, de a külső felépítéséről megtudtunk egy-két dolgot.

          A 14. századból a csehekre maradt istenháza magas, boltíves ablakokkal és gótikus stílusú elemekkel tarkított. Érdemes volt eljönni ide, mert a felfelé vezető utca másik oldalán egy kis parkocskára leltünk, és nagyszerű kilátóteraszt találtunk, ahonnan gyönyörű fotókat készítettünk a várkomplexumról, vagy magunkról a várral a háttérben. A kilátóterasz mellett van a regionális múzeum épülete, vele szemben pedig a korábbi jezsuita kollégium a 16. századból.Egy kisebb séta után elérkeztünk a négyszögletes főtérre, amit lenyűgöző „lábas” házak veszik körül. Volt alkalmunk megnézni a pestis járvány emlékére, a veszély elmúlta miatt érzett hálából a város polgárai által emeltetett impozáns Pestis oszlopot (Mária-oszlopot). A gyaloglás közben egy szürke tornyot vettünk észre, és mindenki azt gondolta, hogy itt áll még egy templom. Több száz évvel ezelőtt igazunk is lett volna, ma azonban már a látszat csal, és a torony a mellette lévő épülettel megtévesztő. Ez a Szent Jost templom tornya volt, amely ma már csak mint városi dísz működik.

          Utazásunk utolsó napja sem telhetett el egy kis rövidke városnézés nélkül. Hazafelé tartva megálltunk Třeboňban. Sok egyforma tulajdonság köti össze az elmúlt napokban körbejárt városkákat, mint például a jellegzetes középkori és újkori épületek, a szép természeti környezet, de mindegyik település kicsit más. Minden unikum a maga nemében egyszeri és páratlan, megismételhetetlen műalkotás. Třeboň is egy kicsit más, egy szelídebb, kevésbé erőteljesen karakteres város az, amint az a nap végén kiderült, vétek lett volna kihagyni. A páratlanul szép természeti környezetben elterülő városka vidékét természetvédelmi területté nyilvánították, sőt UNESCO bioszféra rezervátum is egyen.

          A VIVAT VINUM bortársaság vezetősége több napig, hétig tervezgette az év utolsó nagyobb rendezvényét, a hagyományos újborbált. Ez a bál mindig az adott év eseményei közül a legnagyobb megszervezést igényeli és a leginkább várt rendezvény. Joggal mondhatjuk, hogy ez az estély a bálok bálja, mert mindig tartogat számunkra újabb és újabb váratlan látványosságokat, ismert sztárvendégeket. És ha már újbor bál, akkor meg kell adnunk a tisztelet a bornak, ezért az egyházkarcsai kultúrház fogadóhelységében hamisítatlanélőkép fogadta az elegánsan felöltözött úriembereket és a divatos hölgyeket.